Horgászomon úrrá lett a segíthetnék egy szép és rettenetesen hideg téli napon: közös használatú spájzunkat (én kajahozzávalót és egyéb kreás mütyüröket, ő halkaja-hozzávalót és egyéb pecás mütyüröket tárol benne) elkezdte kipakolni: "Rendnek kell lenni, nem lehet beférni!" felkiáltással.

Mintha álmodnék, ilyen velem nem túl sokszor fordul elő: a háztartás, ha nem is ön-, de más-működően kipucolódik?! Legalábbis részben?! ...nahát!

Igazán nagy kamrával dicsekedhetek: legalább 6 m2, magasságra kb 2,5m. Némi matekozással rá lehet fogni, hogy ennyi-meg-ennyi cuccnál több nem fér bele. Jelentem, megcáfoltam a képletet: a csöpp(helyi)ség kipakolva elfoglalta a konyhát, az étkezőt, valamint az udvar felét. Na, ekkor (a gyerkőcök imádták a kupit) érkezett az első felmentő sereg: két spori, hogy hát meg kellene nézni a kövezést...

Uram-horgászom! Hát ki fogja vissza, avagy a lim-lomba pakolni ezt a rengeteg mindent? Nem és nem engedtem el, pedig a telefonja (akkoriban macsekfarok-nyűvősen kiabált) minduntalan megcsörrent, hogy itt vagy ott..., esetleg tudna-e éppen most...

Hát, gyanakodni kezdtem, hogy (bár máskor is előfordult hasonló, ha kisebb mértékben is) valamiféle mentőakcióról lehet szó. De nem, életem értelme segített visszaebrudalni a kevésbé haszontalannak ítélt holmikat újonnan kinevezett helyükre. A többit meg elvitte a szép, nagy kukásautó. Imádnak a "köztisztasági gépjárműnek" integetni a kicsik, így már jó ismerősként üdvözölnek bennünket. Ha esetleg elfelejtjük kitenni a szemetet, olykor még dudálnak is, hogy megérkeztek.

Na, erre a dudaszóra ébredtem fel reggel. Napközben pedig kipucoltam a kamrát... Ha nem is úgy, ahogy megálmodtam ;-)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.